A KÖVETKEZŐ LÉPÉS
Iránytűt kapsz a kezedbe. Hogy merre mész, TE döntöd el
Karriertervezés és tanácsadás versenysportolók számára
Egyvalami biztos egy élsportoló karrierjében, mégpedig az, hogy egy nap véget ér. Hogy mikor, azt előre senki nem tudja megmondani.
Ha szerencsés vagy, a döntést te hozod meg, hogy hol, mikor, milyen feltételekkel fejezed be a pályafutásodat, de az is előfordulhat, hogy hirtelen olyan helyzetben találod magad, ahol akaratodon kívül történik mindez, vagy mások mondják ki, hogy számodra vége.
A mindennapi edzések, versenyek évek óta teljesen kitöltik az életed és meghatározzák a személyiséged, így az átmenet akár nagyobb kihívást jelenthet, mint azt várnád.
Több feladat áll majd előtted. Feldolgozni és lezárni egy életszakaszt, egy másikat pedig elkezdeni. Olyat, amit legalább annyira kedvelsz, képes vagy elköteleződni iránta, mint ahogy tetted azt a sportban, olyat, amiben boldogulsz és kiteljesedhetsz, és nem utolsó sorban egzisztenciát biztosít számodra.

Ha szeretnél tudatosan készülni az új kihívásokra, vagy annak a kapujában állsz, megérkeztél a legjobb helyre.
Sportolói pályafutásod bármelyik szakaszában tartasz, ezzel a programmal szeretnénk felébreszteni, ébren tartani benned a tudatos tervezés és öngondoskodás szükségességét, megadni minden támogatást, amire szükséged lesz, és ha úgy adódik, a változás folyamatában is számíthatsz ránk.
Mi első kézből, hitelesen mutatjuk be a megoldandó helyzeteket és kezelésük különböző módszereit, melyek hozzásegíthetnek egy új karrierút tudatos felépítéséhez, és ezen az úton megoldásaink a programot követően is rendelkezésedre állnak majd.
A program

Az újratervezéshez a design thinking módszertannal fogsz dolgozni. Hogy miért? Minden, ami körülvesz minket, amit használunk az életben, azt valaki már megtervezte, megalkotta, mert kereste és megtalálta a problémára a megoldást.
Ettől nem különbözik az életünk újratervezése, amit egyedül mi magunk tudunk megtenni. Ezt a modern gondolkodásmódot az élettervezésre a Stanford Egyetem két kiváló professzora, Bill Burnett és Dave Evans dolgozta ki, és használjuk ahhoz, hogy segítsen rendszerezni mindazokat az információkat, tényeket és eszközöket, amikkel rendelkezel, ez alapján tervezhetsz és tűzhetsz ki célokat, majd így juthatsz el a számodra legjobb döntés meghozatalához.
Az élsportolók karrierváltását sikeresen támogató folyamatokat és jó gyakorlatokat az FC Barcelona Barca Innovation Hub-ról hoztam el neked. Az önismereted és személyiséged fejlesztéséhez pedig a ma létező egyik leginnovatívabb megoldás lesz a segítségedre, egy olyan eszköztár, ami a pszichológia és a technológia találkozásának eredménye. Ezek a Lumina Learning XXI. századi digitális eszközei, melyeket korlátlanul használhatsz a program befejezése után is önreflexióra, és saját személyiséged folyamatos fejlesztésére.
Mindezek kiegészülnek hasznos információkkal, gyakorlati ismeretekkel, szerepjátékokkal, tesztekkel, kérdőívekkel, közös gondolkodással, és a legfontosabbal, a Te elkötelezettségeddel, önálló munkáddal. Fejlesztheted azokat a készségeidet, melyek szükségesek ahhoz, hogy sikeres lehess a munka világában is.
Ezek együtt jelentik a garanciát arra, hogy ha itt az idő, készen állj a változásra.
Amivel foglalkozunk

Valamennyi, a képzéshez szükséges háttéranyag digitálisan is elérhető.
Választhatsz a személyes, az online (Zoom), vagy a hibrid megoldás között.
A program ütemezését az edzések és versenyek függvényében, közösen alakítjuk ki.
Csapattagok a közösség erejét felhasználva, egymást inspirálva készülhetnek.
Várjuk olyan cégek, szervezetek jelentkezését, akik felismerve a versenysportolók személyiségének pozitív vonásait, vállalkozásuk bemutatásával támogatnák az érdeklődő sportolók orientációját és jövőbeni integrációját, vagy akár a tréningsorozat elvégzését.
Ez a program az Önök közreműködésével többet adhat, mint gondolnák. Pozitív hatást gyakorolhatnak a sportolók teljesítményére és mentális jóllétükre egyaránt, növelve a bizalmat a sporton kívüli világ iránt.
Összekötjük Önöket olyan emberekkel, akik a jövőben potenciális ügyfeleik, partnereik, vagy akár munkavállalói csapatának tagjai lehetnek. Ha a vállalkozása már sportegyesület vagy sportoló támogatója, közösen dolgozzuk ki a programot egy job-shadowingra, vagy egy hosszú távú együttműködésre a sportolóval.
Rólam
Magam is megjártam azt az utat, amire majd te is lépni fogsz. 12 éves koromban kezdtem röplabdázni az akkori Vasas Izzó színeiben. A több mint húsz év alatt különböző csapatok és korosztályos válogatottak színeiben léptem pályára, felnőtt sportolóként 64 alkalommal ölthettem magamra a magyar válogatott címeres mezét, majd 35 éves koromban meghoztam A DÖNTÉST. Egy tiszta lapot tettem magam elé, hogy más életet kezdek. Nem sok mindent tudtam írni….és nem volt jó érzés ezzel szembesülni.
Sportolói pályafutásom eredményeiről információkat ITT találsz.
Feltettem a kérdéseket magamnak: Merre induljak? Ki fog segíteni? Ki vagyok valójában? Egyáltalán mihez értek? Milyen értékeim vannak? Mi az ami tényleg érdekel? Milyen hivatástól lesz teljes az életem a sport után? Mire lenne szükségem?

Jól jött volna ott és akkor a támogatás nem csak mentálisan, hanem abban is, hogy milyen az a másik élet belülről, amit a családom, vagy a sporton kívüli barátaim élnek, és hogyan lehet ott jól boldogulni.

A mai napig sportolók százai szembesülnek előbb-utóbb azzal a kérdéssel, hogy merre tovább? Idővel szinte mindenki megtalálja a helyét, azonban az oda vezető út sokféle lehet. Tóth Ivett műkorcsolyázó, Czingler Zsolt atléta, Vasicsek „Öcsi” János vízilabdázó, Nagy Béla birkózó – és hamarosan sokan mások – velem együtt beszélnek arról, melyikünk hogyan lépett át a versenysportból a civil életbe. Az igaz történeteket ITT olvashatod.
Az összegyűjtött több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött, melyből 20 évet a professzionális sportban, majd szinte ugyanennyit különböző szektorokban szakmai környezetben, többnyire vezető pozícióban töltöttem, az egyéni és szervezeti ügyfeleknél végzett tanácsadói és fejlesztési munkámat alapul véve, a többszörös újrakezdésben megedződve, folyamatos tanulással jutottam el oda, hogy szakértő partnereim támogatásával – pszichológus, tréner, üzletember és üzletasszony, akik barátaim is egyben – létrejöjjön ez a komplex program, és összeálljon egy olyan eszköztár, amire majd a változás során támaszkodhatsz.
Kapcsolat
Részletes programismertető, ajánlatkérés és időpont egyeztetés az alábbi elérhetőségeken:

Császár Andrea
+36-20-579-5081
A Weboldal és A Következő lépés – Élet a sportkarrier után, Komplex program az élsportolói karriert követő civil életre történő felkészülés támogatásához felépítése, megjelenítése és teljes tartalma, tematikája szerzői jogi védelem alatt áll, kizárólagos jogosultja Császár Andrea, a honlap és a program tulajdonosa. A Felhasználó/Látogató nem jogosult többek között arra, hogy a tartalmat, vagy annak egy részét bármely módon vagy mértékben anyagi haszonszerzés végett felhasználja, többszörözze, lemásolja, módosítsa, azokból származékos művet hozzon létre, összegyűjtse, újraalkossa, terjessze, bemutassa, közzétegye, nyilvánosan megjelenítse, átmásolja, közvetítse, kiadja, értékesítse, azon a nevét feltüntesse. SZTNH – 010065 – 2021. november 30.
A weboldalon személyes adatkezelés nem történik, kizárólag a felhasználói élményt javító, ún. session sütiket alkalmazunk.